Tünde sikertörténete

SIkertörténetek - ""Évek óta kerestem önmagam és az utam. Az SVT-ről 10 éve hallottam először és egy SVT-tisztítás alkalmával magamon is érezhettem a csodás...

""Évek óta kerestem önmagam és az utam. Az SVT-ről 10 éve hallottam először és egy SVT-tisztítás alkalmával magamon is érezhettem a csodás hatását. Akkor megfogadtam, hogy egyszer én is így szeretnék segíteni másokon. Röviddel ezután külföldre költöztünk, és beletemetkeztem a honvágyamba. Újra előjött az epilepsziám és egyéb más betegség is csatlakozott, megnehezítve az életemet. Tavaly decemberben két héten belül 3 családtagról derült ki, hogy rákbeteg. Ez volt az a pont, amikor felerősödött bennem az érzés, hogy SVT-vel kell foglalkoznom, és ilyen módon segíthetem a családtagjaim gyógyulását.

Nagyon hálás vagyok, hogy megtaláltalak, Éva és 1000 km távolságból Skype-on keresztül lehetőségem volt tanulni nálad. Egy pillanatra sem éreztem, hogy távol lennénk egymástól - nem egy térben, és nem tudnám ilyen módon elsajátítani a tudást és a technikát. Hálás vagyok, hogy egy ilyen csodálatos ember tanítványa lehetek és nem tudom elégszer megköszöni a támogatásodat. Hálás vagyok, hogy alkalmazhatom az SVT-t, és ezáltal elindultunk a gyógyulás útján. Az epilepsziám ma már múlt idő. A lányom allergiás rohamai hónapok óta szintén nem mutatkoznak. Édesapám pár terápiás munkaóra után visszanyerte az életkedvét, és javultak a vesefunkciói. Távban dolgoztam vele. Egy másik családtag vérképe sokat javult. Ami a legszembetűnőbb változás mindenkinél - nálam is - , hogy a kapcsolatunk egymással és egymás között jelentősen javult, nem beszélve a közérzetünkről. Nem telik el úgy nap, hogy ne használnám ezt a módszert, mindig van valaki, akin segíthetek.

Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád! Köszönöm, egy Áldás vagy nekem!

Benkó Tünde"

Czakó Éva - 2016 június 09.
 

 

június 09

Egy svt -t alkalmazó sikertörténete egy érdekes jelenség megválaszolására

A technika alkalmazása milyen összefüggésekre ad magyarázatot..
bővebben
június 09

SVT módszer ajánlás

"Valami megváltozott, és érzem, hogy ez helyes. Nagyon sok teendőm van még, tudom. Az SVT-től kaptam egy ajándékot, amit a saját ritmusomban használhatok fel. Amikor ingázok, konkrétan érzek egy bölcs, ítélkezésmentes, gyengéd segítő erőt magam körül."
bővebben
x
Kérdésed van?

Bármilyen kérdéssel fordulj hozzám bizalommal!
+36.20.480.5322

evasvt@gmail.com


Hívj most! Email küldése Messenger üzenet Skype hívás Zoom meeting