Ildikó története az SVT Alap Kurzusról

"Szóval jól vagyok, majdnem minden nap gyakorlok, ha nem csinálom, már hiányzik is (remélem ez nem a buzgó vágy ;-)). A hangulatom nagyon hullámzik, vannak nagy mélypontok, de legalább már emlékszem. Egész életemben úgy éreztem, hogy egy viharos, hideg tengerben, zavaros vízben evickélek, soha nem tudom mi vár rám, és nem tudok jól dönteni. Most legalább egy bizonyos ideig kinn vagyok ebből a vízből és vmi egészen mást látok. Napfényt, békét és tisztaságot. Hogy minden (vagy majdnem) úgy jó, ahogy van. Nem kell félni. Az élet egy kicsit játék is, merni kell játszani. Aztán elmerülök újra, de emlékszem. A legelkeseredettebb pillanatomban is ott van, hogy ezt másképp is lehet gondolni. Az az érzés, hogy nem vagyok egyedül, és hogy szeretnek úgy, ahogy vagyok felejthetetlen. Ebben soha eddig nem volt részem sem a családom, sem a barátaim részéről. Most a magányomban sem vagyok annyira elveszve. Ami nekem még nagyon fontos, hogy ugyan nem akarok hibázni, de hibázhatok. Ezzel együtt azonban magamat is új fényben látom, ami nem mindig hízelgő. Ami érdekes tapasztalat még, hogy időnként mintha lassabban telne az idő, bizonyos dolgaimmal gyorsabban elkészülök, pedig nem igyekszem jobban..”