Veit Lindau Liebe radikal c.könyv részlet

Hát nem bámulatos? Olykor annyira könnyed és letisztult vagy. De vannak azok az emberek, akik rendelkeznek azzal a hatalommal, hogy a legkisebb gesztusukkal örökösen érzelmeid klaviatúráján játszanak. És igen, elveszíted a kontrollt az apró egó-csigaházad felett. Lehet, hogy megpróbálsz elmenekülni a másik elől. Lehet, hogy rátámadsz, mert őt hibáztatod az összes sérülékenységedért, féltékenységedért, haragodért és a bánatodért, amit váratlanul érzel. De ezek a vendégek mindig is benned éltek. Most csak végre kiszabadulnak.

Azok az emberek, akik jelentenek valamit a számodra, megérintenek. De az érzelmeid amplitúdóját mindkét irányba jobban kilengetik. Ez az ár. Egy édes öröm magasabbra repít - és a fájdalom, amit az ilyen kapcsolódások képesek kiváltani, azzal fenyeget, hogy széthasítja a szíved. Ha ezt a fent és lentet némileg tudattalanul éled meg, az csak egy szenvedés. Ezért vannak, akik egyszer csak elhatározzák: "Nem akarom ezt többé. Senkit nem engedek többé közel magamhoz. Egy tükörsima külső réteget borítok magamra, ami mögé senki sem láthat be." Bár ez érthető, egyúttal sajnálatos is. Mert innentől semmi sem érinthet meg mélyen. Mindent valamivel felszínesebben fogsz érzékelni.Az élet színei kifakulnak. Itt vagy, de valahogy mégsem vagy jelen. Mert a szelíd - vad lelked elrejtőzött az értelem és a számítás védőfala mögé.