Mersz e sírni?

„Mersz-e sírni?

Legkomolyabban kérdezem. Mersz sírni, vagy csak halmozod magadban a feszültséget, és robbansz olykor a világba. Utóbbit NEM fogják érteni. Terapeuta talán, de mások nem, ami persze mindegy, mert a házastársak nagy része nem terapeuta, és az emberek nagy része amúgy sem kér segítséget…

Hanem csak boldogtalan. Olykor robban, amit senki nem ért, de főleg boldogtalan. Magát emészti. Szó szerint, és az önemésztésnek egy idő után testi elváltozások, majd halál a vége. Sírni jobb, mert míg az önemésztés magány, sírni Kapcsolat. Elmondani, kifakadni, megnyilni… őszintén. Hogy mi van. EL sírni. Másoknak. BE engedni őket. Csoda ebben, hogy aki sírni, tehát nyílni és Bízni mer, az automatikusan együttérzést és nem feszültséget kelt, tehát figyelmet kap, tehát a világ az ő bajához fordul, megoldásokat kínál, vígasztal, míg aki magában feszül az ellenséges, ideges, erőszakos, robban, és lehetetlen szót érteni vele, sőt kerülik is mások.

“Boldogok, akik sírnak, mert ők vígasztalást nyernek.“

Így van. Sőt Rajtad múlik… MERSZ-e?! Akik nem sírnak aktív önpusztításban vannak. Válassz! Aki tartósan nem boldog, meghal. Aki meghalt, tartósan nem volt boldog, ÉS nem kapott segítséget, mert nem kezdett időben sírni, és más sem volt ott, aki neki ebben hatékonyan segített volna. A szenvedést ki KELL mondani, ki KELL mondatni, hogy a könnyek meginduljanak.

A betegség igazi gyógymódja a katarzis. Szeretteink felé mondani, amit nehéz. Fokozódó magány helyett a kapcsolatokat, azok megjavítását MUSZÁJ választani. Minden más kevés. Aki egyedül marad: meghal. Aki belül egyedül marad. Meghal. Az ember nem bírja az elhúzódó szenvedést. Kapcsolódni kell, aminek az első lépése: sírni. Utána az igazság, tehát a tettek is világosabbak.”

Barátsággal,
Joós István