Kurt Tepperwein:Kapcsolataink c.könyvéből részlet

Részlet Kurt Tepperwein - Kapcsolataink (önmagunkkal, a párunkkal, a világgal és az univerzális világgal) c. könyvéből


"Akkor öregedünk meg igazán, ha már több örömünket leljük a múltban, mint a jövőben. (John Knittel)



MAGÁNY ÉS EGYEDÜLLÉT

Míg egyeseknek szenvedést okoz, ha egyedül kell lenniük, mások kifejezetten vágynak rá, például egyes nagyvárosi szinglik bizonyára semmit sem kívánnak jobban, mint hogy együtt élhessenek egy olyan emberrel, akivel megoszthatják minden percüket, a zaklatott életű családapák és üzletemberek egy része azonban arról ábrándozik, hogy egy-két napig teljesen egyedül lehessen.
Nem szabad azonban összetévesztenünk a magányt az egyedülléttel.

A magány és az egyedüllét két különböző dolog, sőt, tulajdonképpen egymás ellentétei, ami a szavak jelentésének közelebbi vizsgálatakor is kiderül. Az "egyedül létezni" kifejezésben a "mindennel eggyé válni" lehetősége is benne rejlik - az, hogy visszavonuljunk a felszínes tevékenységektől, és megérezzük, hogy a felszín alatt minden kapcsolatban áll mindennel. Az egyedüllét a szó legszorosabb értelmében rendkívül értékes lehetőség: segít, hogy újra rátaláljunk önmagunkra, és felfedezzük a lényeges dolgokat. A visszavonultságban és egyedüllétben tisztába jövünk saját magunkkal, belátjuk, mi a fontos a számunkra, és milyen helyet foglalnak el az emberek az életünkben. Az átmeneti elvonulás és egyedüllét tehát kifejezetten elősegíti, hogy kapcsolataink is élettel teljenek meg. A külső kapcsolatoktól való visszavonulás segít, hogy tisztábban lássuk a kapcsolatainkat, majd frissen és energiával feltöltődve találkozhassunk újra az emberekkel. A visszavonulás a szellemi felfrissülés és feltöltődés egyik stratégiája, ami szükséges ahhoz, hogy rendezzük a gondolatainkat, fejlesszük kreativitásunkat, és elszakadjunk a funcionális kötöttségektől.

A magány ezzel szemben azt jelenti, hogy elszakadtunk az emberektől, a világtól és a dolgoktól. A magány szubjektív érzékelés eredménye, és magában hordozza a folyamatos elszigeteltséget az emberektől, valamint saját magunktól. Bár a magányos ember is keresi a párbeszédet, a szórakozást és a felületet kapcsolatokat, mindaddig magányos marad, amíg egyedül vagy külső kapcsolatai révén nem kerül kapcsolatba saját magával. Amíg nem tapasztalja meg a kötődést saját magához, még a tömegben elvegyülve például egy futballmeccsen vagy egy popkoncerten - is utoléri a magány. Az az ember azonban, aki érzi, hogy saját magával és a "mindennel" is kapcsolatban áll, még akkor is boldog, amikor egyedül fekszik egy virágos mezőn, vagy egyedül mászik meg egy hatalmas hegyet. Bár a kolostorban élő szerzetes is egyedül él, nem érzi magányosnak magát, még akkor sem, ha teljes mértékben elvágta a külvilághoz kötődő szálakat.

Míg a 19. század irodalma és művészete az önmagunkra találás egyik legfontosabb eszközét látta a visszavonulásban, a 20. században már az ember elmagányosodásáról és környezetétől való elszigeteltségéről beszélünk. Ez a probléma különösen a háborúból hazatérő férfiak, ill. idős emberek körében volt megfigyelhető, akik magányuk miatt szellemileg és fizikailag is leépülnek. Azok a kortársaik, akiknek sikerült beilleszkedniük a társadalomba, nem küzdöttek ilyen problémákkal.

Mit tehetünk, ha magánytól szenvedünk?

1. Célszerű felülvizsgálnunk azokat a meggyőződéseinket, amelyek nyomasztó gondolatokat tartalmaznak.
Például:
- Nem vagyok szeretetre méltó, különben nem lennék egyedül.
- Szükségem van valakire, hogy boldog legyek.
- Valami nincs rendben velem, különben már rég tartós kapcsolatban élnék.
- Ma úgysem fogok találkozni azzal az emberrel, aki kirángat a magányomból.

Ha nyomára bukkanunk ezeknek a meggyőződéseknek, és pozitív gondolatokra cseréljük őket, megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat, és képesek leszünk hidat verni más emberekhez.

2. Tudatosítanunk kell magunkban, hogyan ítélkezünk másokról és a világról.
Ha azt hisszük, hogy: "Valami baj van a másikkal / másokkal / a társadalommal ", nem érezzük szükségét, hogy megismerjük őt / őket / azt. Ha képesek vagyunk olyannak elfogadni másokat / a társadalmat, amilyenek, kitárulkozunk a világ előtt.

3. Ha belátjuk, hogy magányosak vagyunk, először is saját magunkkal kell kapcsolatot létesítenünk. Ha eltávolodtunk magunktól, belső magányunk csak boldogtalan kapcsolatokat fog bevonzani. Ha közel kerülünk önmagunkhoz, ez a közelség olyan embereket vonz majd, akik ugyancsak közel akarnak kerülni saját magukhoz. Az alábbi tanácsok krónikus magány esetén segíthetek:

- Hagyjon fel a görcsös kereséssel és vadászattal.
- Nyíljon meg azok előtt a kapcsolatok előtt, amelyeket az élet ajánl fel önnek.
- Fogadja el magát olyannak, amilyen: a magányával és a vágyaival együtt.
- Kerülje önmaga megítélését és lekicsinylését, és tisztelje önmagát. Tisztelje és ölelje át egyedi tulajdonságait és gyengeségeit.
- Tűzzön ki maga elé olyan célokat, amelyeket egyedül szeretne elérni, és képzelje el minden nap, hogy eléri ezeket - például egy boldog kapcsolatot.
- Próbaképpen alakítsa egyszer úgy az életét, mintha tartós kapcsolatban élne.
- Gyakorolja a kapcsolatépítést, és kérjen segítséget egy járókelőtől, ill. kérdezze meg valakitől, mennyi az idő.
- Fogadjon el minden embert olyannak, amilyen.
- Elalvás előtt és ébredés után képzelje azt, hogy álompartnere - pl. egy istennő (Aphrodité, Laksmi, Kuan Jin) vagy egy isten (Adonisz, Ráma) - a szemébe néz.

A magányosság érzése mögött mindig a kötődés iránti vágy rejlik, ami minden emberben megtalálható. Az ember nem élhet elszigetelten, hiszen tudat alatt mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Akárcsak az erdei gombák, amelyek közös gyökérzetükkel tartják fenn egymással a kapcsolatot.

Természetesen mindig az egyéntől függ, ki mennyire visszahúzódó vagy éppen társaságkedvelő, a visszavonulásnak és a társaságkedvelésnek azonban vannak kimondottan beteges formái is. Aki nem képes külső kapcsolatok nélkül élni, nyilvánvalóan ugyanolyan problémás kapcsolatot ápol saját magával, mint az, aki fél az emberektől. Természetesen mind a visszahúzódó, mind a társaságkedvelő emberek körében találhatunk olyanokat, akik egészséges kapcsolatot ápolnak saját magukkal, saját magunkat ugyanis egyedül és emberek között is megtalálhatjuk.

Érzem az egyedüllétemet, érzem a kötődésemet! "




Részlet Kurt Tepperwein - Kapcsolataink (önmagunkkal, a párunkkal, a világgal és az univerzális világgal) c. könyvéből


"Akkor öregedünk meg igazán, ha már több örömünket leljük a múltban, mint a jövőben. (John Knittel)



MAGÁNY ÉS EGYEDÜLLÉT

Míg egyeseknek szenvedést okoz, ha egyedül kell lenniük, mások kifejezetten vágynak rá, például egyes nagyvárosi szinglik bizonyára semmit sem kívánnak jobban, mint hogy együtt élhessenek egy olyan emberrel, akivel megoszthatják minden percüket, a zaklatott életű családapák és üzletemberek egy része azonban arról ábrándozik, hogy egy-két napig teljesen egyedül lehessen.
Nem szabad azonban összetévesztenünk a magányt az egyedülléttel.

A magány és az egyedüllét két különböző dolog, sőt, tulajdonképpen egymás ellentétei, ami a szavak jelentésének közelebbi vizsgálatakor is kiderül. Az "egyedül létezni" kifejezésben a "mindennel eggyé válni" lehetősége is benne rejlik - az, hogy visszavonuljunk a felszínes tevékenységektől, és megérezzük, hogy a felszín alatt minden kapcsolatban áll mindennel. Az egyedüllét a szó legszorosabb értelmében rendkívül értékes lehetőség: segít, hogy újra rátaláljunk önmagunkra, és felfedezzük a lényeges dolgokat. A visszavonultságban és egyedüllétben tisztába jövünk saját magunkkal, belátjuk, mi a fontos a számunkra, és milyen helyet foglalnak el az emberek az életünkben. Az átmeneti elvonulás és egyedüllét tehát kifejezetten elősegíti, hogy kapcsolataink is élettel teljenek meg. A külső kapcsolatoktól való visszavonulás segít, hogy tisztábban lássuk a kapcsolatainkat, majd frissen és energiával feltöltődve találkozhassunk újra az emberekkel. A visszavonulás a szellemi felfrissülés és feltöltődés egyik stratégiája, ami szükséges ahhoz, hogy rendezzük a gondolatainkat, fejlesszük kreativitásunkat, és elszakadjunk a funcionális kötöttségektől.

A magány ezzel szemben azt jelenti, hogy elszakadtunk az emberektől, a világtól és a dolgoktól. A magány szubjektív érzékelés eredménye, és magában hordozza a folyamatos elszigeteltséget az emberektől, valamint saját magunktól. Bár a magányos ember is keresi a párbeszédet, a szórakozást és a felületet kapcsolatokat, mindaddig magányos marad, amíg egyedül vagy külső kapcsolatai révén nem kerül kapcsolatba saját magával. Amíg nem tapasztalja meg a kötődést saját magához, még a tömegben elvegyülve például egy futballmeccsen vagy egy popkoncerten - is utoléri a magány. Az az ember azonban, aki érzi, hogy saját magával és a "mindennel" is kapcsolatban áll, még akkor is boldog, amikor egyedül fekszik egy virágos mezőn, vagy egyedül mászik meg egy hatalmas hegyet. Bár a kolostorban élő szerzetes is egyedül él, nem érzi magányosnak magát, még akkor sem, ha teljes mértékben elvágta a külvilághoz kötődő szálakat.

Míg a 19. század irodalma és művészete az önmagunkra találás egyik legfontosabb eszközét látta a visszavonulásban, a 20. században már az ember elmagányosodásáról és környezetétől való elszigeteltségéről beszélünk. Ez a probléma különösen a háborúból hazatérő férfiak, ill. idős emberek körében volt megfigyelhető, akik magányuk miatt szellemileg és fizikailag is leépülnek. Azok a kortársaik, akiknek sikerült beilleszkedniük a társadalomba, nem küzdöttek ilyen problémákkal.

Mit tehetünk, ha magánytól szenvedünk?

1. Célszerű felülvizsgálnunk azokat a meggyőződéseinket, amelyek nyomasztó gondolatokat tartalmaznak.
Például:
- Nem vagyok szeretetre méltó, különben nem lennék egyedül.
- Szükségem van valakire, hogy boldog legyek.
- Valami nincs rendben velem, különben már rég tartós kapcsolatban élnék.
- Ma úgysem fogok találkozni azzal az emberrel, aki kirángat a magányomból.

Ha nyomára bukkanunk ezeknek a meggyőződéseknek, és pozitív gondolatokra cseréljük őket, megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat, és képesek leszünk hidat verni más emberekhez.

2. Tudatosítanunk kell magunkban, hogyan ítélkezünk másokról és a világról.
Ha azt hisszük, hogy: "Valami baj van a másikkal / másokkal / a társadalommal ", nem érezzük szükségét, hogy megismerjük őt / őket / azt. Ha képesek vagyunk olyannak elfogadni másokat / a társadalmat, amilyenek, kitárulkozunk a világ előtt.

3. Ha belátjuk, hogy magányosak vagyunk, először is saját magunkkal kell kapcsolatot létesítenünk. Ha eltávolodtunk magunktól, belső magányunk csak boldogtalan kapcsolatokat fog bevonzani. Ha közel kerülünk önmagunkhoz, ez a közelség olyan embereket vonz majd, akik ugyancsak közel akarnak kerülni saját magukhoz. Az alábbi tanácsok krónikus magány esetén segíthetek:

- Hagyjon fel a görcsös kereséssel és vadászattal.
- Nyíljon meg azok előtt a kapcsolatok előtt, amelyeket az élet ajánl fel önnek.
- Fogadja el magát olyannak, amilyen: a magányával és a vágyaival együtt.
- Kerülje önmaga megítélését és lekicsinylését, és tisztelje önmagát. Tisztelje és ölelje át egyedi tulajdonságait és gyengeségeit.
- Tűzzön ki maga elé olyan célokat, amelyeket egyedül szeretne elérni, és képzelje el minden nap, hogy eléri ezeket - például egy boldog kapcsolatot.
- Próbaképpen alakítsa egyszer úgy az életét, mintha tartós kapcsolatban élne.
- Gyakorolja a kapcsolatépítést, és kérjen segítséget egy járókelőtől, ill. kérdezze meg valakitől, mennyi az idő.
- Fogadjon el minden embert olyannak, amilyen.
- Elalvás előtt és ébredés után képzelje azt, hogy álompartnere - pl. egy istennő (Aphrodité, Laksmi, Kuan Jin) vagy egy isten (Adonisz, Ráma) - a szemébe néz.

A magányosság érzése mögött mindig a kötődés iránti vágy rejlik, ami minden emberben megtalálható. Az ember nem élhet elszigetelten, hiszen tudat alatt mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Akárcsak az erdei gombák, amelyek közös gyökérzetükkel tartják fenn egymással a kapcsolatot.

Természetesen mindig az egyéntől függ, ki mennyire visszahúzódó vagy éppen társaságkedvelő, a visszavonulásnak és a társaságkedvelésnek azonban vannak kimondottan beteges formái is. Aki nem képes külső kapcsolatok nélkül élni, nyilvánvalóan ugyanolyan problémás kapcsolatot ápol saját magával, mint az, aki fél az emberektől. Természetesen mind a visszahúzódó, mind a társaságkedvelő emberek körében találhatunk olyanokat, akik egészséges kapcsolatot ápolnak saját magukkal, saját magunkat ugyanis egyedül és emberek között is megtalálhatjuk.

Érzem az egyedüllétemet, érzem a kötődésemet!