SPIRITUÁLIS VÁLASZTECHNIKAKurzusok. Tanítás. Tanácsadás

Kapcsolati játszmák csapdájában

Általános - Kapcsolati játszmák csapdájában - avagy a langyos húgyban ücsörgés pszichológiája Vannak dolgok, amikhez görcsösen ragaszkodunk. Szenvedéseink...

Kapcsolati játszmák csapdájában - avagy a langyos húgyban ücsörgés pszichológiája Vannak dolgok, amikhez görcsösen ragaszkodunk. Szenvedéseink egy része is ilyen. Nem azért, mintha baromi jól éreznénk magunkat általuk, hanem azért, mert kiszámíthatóak. Egyfajta biztonságérzést adnak - még ha a biztonság illúziójánál nagyobb kockázat talán nem is létezik. De azért mi szeretjük ringatni benne magunkat, még olyan áron is, hogy ezzel a saját életünket keserítjük meg hosszútávon - vagy akár rövidtávon is. Beleragadunk a megszokottba, ücsörgünk a langyos húgyban, és vagy panaszkodva lázongunk (anélkül, hogy megmozdulnánk), vagy egyszerűen csak csendben várjuk, hogy valaki vagy valami majd szépen kiemeljen onnan. Vagy hogy a húgy magától leapadjon. De nem apad le. Sőt, kirángatni sem tud senki egy másik embert sehonnan, ha ő maga mozdulni nem akar. Ilyenkor kerülnek előtérbe azok a játszmák, amelyek rengeteg emberi kapcsolatra jellemzőek, és bár kivétel nélkül mindig szenvedést okoznak, a legtöbben mégis hosszan bennük ragadnak. A módszer más, a cél ugyanaz Számtalan módja van játszmázásnak. Van, ami egészen tudatosan zajlik egy párkapcsolatban, egy szülő-gyermek kapcsolatban, egy barátságban, egy munkatársi viszonyban, vagy akár két egymás számára ismeretlen ember ideiglenes kapcsolatában, a játszmák nagy része azonban tudat alatt zajlik. Észre sem vesszük - vagy ha igen, akkor is teljesen természetesnek érezzük azokat. Hányszor fordult elő veled, hogy valaki megtehetett volna valamit neked, érted, mégis megváratott vele? Hogy érezd az ő fontosságát. Hogy még jobban hálás legyél neki. Vagy azért, hogy egy kicsit megalázzon. Hány párkapcsolatban hagyják, hogy a másik kicsit (vagy nagyon) féltékeny legyen? Hányan ködösítenek, tesznek kétértelmű kijelentéseket, vagy egyszerűen csak hagyják, hogy a másik ember találgasson ahelyett, hogy a szeretetükkel megnyugtatnák őt? Hányan korlátozzák, vagy vonják meg a szeretetüket, ha a másik embert büntetni akarják, mert nem az ő elképzeléseik szerint cselekedett? Persze a valódi szeretetet nem lehet megvonni, csak a hamisat, de a másik ember ilyenkor mégis a szeretetmegvonás érzése miatt szenved. A büntető pedig hagyja. Hányan közelednek vagy távolodnak a másik emberhez annak függvényében, hogy a saját érdekeik éppen mit diktálnak? Hányan lökik el simán a másikat, ha az éppen plusz terhet jelent (de azért rendszeresen dobnak néhány fát a tűzre, hogy ki ne aludjon teljesen), aztán kapaszkodnak belé kétségbeesetten, amikor újra szükségük van rá? Hányan próbálják erőszakosan, vagy sumák módon kedves szavak mögé rejtve rákényszeríteni a másikat valamire? Hányan választják az érzelmi zsarolás vagy akár a racionális alapokra fektetett ultimátum kiszabásának módszerét arra, hogy érvényesítsék az akaratukat? Hányan tartják bizonytalanságban a másik embert, hallgatnak el információt előle, titkolóznak, vagy ferdítenek el dolgokat csak azért, hogy a helyzeti előnyüket megtartsák vele szemben? Mert aki fél, hogy a lapjait megmutatva az emberi kapcsolatok pókerjátszmájában alul maradhat, az könnyen megőrzi magának azt, amivel többnek érezheti magát a másik embernél. Hányan merülnek bele az óvodás csiki-csukba, a „Te ezt mondtad, ezért én ezt mondom", a „Te is ezt csináltad, ezért én is ezt csinálom" típusú gyermeteg huzavonába? Hányan tükrözik a másik mondanivalóját vagy cselekedeteit, csak hogy visszaadják ugyanazt a negatív tapasztalatot, amit a másik akarattal, vagy akaratán kívül okozott? Hányan állítják szembe saját fontosságukat egy harmadik személyével, egy hobbival, vagy bármivel, ami a másik embernek fontos? Hányan vágják a másik fejéhez vádaskodva, hogy „bezzeg ő fontosabb, mint én", vagy „bezzeg arra van időd, rám pedig nem"? Hányan váltanak a szeretet szaváról a hidegségre, a cinizmusra, a fölényeskedésre, a másik megalázására? Hányan alkalmaznak a kapcsolathoz méltatlan megszólítást, jelzőt vagy beszédstílust, hogy ezzel az aberrált büntetéssel próbálják önmagukat fölénybe helyezni a másik emberrel szemben? Hányan merülnek az önsajnálat és önsajnáltatás mocsarába, próbálva önként választott mártír sorsukra igazolást nyerni? Hányan hangoztatják folyamatosan, hogy ők azok, akik mindent tökéletesen csináltak? Hányan akarnak bűntudatot kelteni a másikban, akár van alapja, akár nincsen? Ezek mind játszmák. Nagyon sok van belőlük, a céljuk azonban mindig ugyanaz. Mégis miért csináljuk? A játszmák oka a félelem. Aki játszmázik, az egy olyan helyzet fölött próbál irányítást szerezni, aminek az irányításához kevésnek érzi magát. Mert ha nem érezné magát kevésnek, akkor játszmák nélkül, tisztán az intelligencia és a szeretet útját választaná. Van azonban itt valami más is a félelmen kívül. A játszmáknak előnye is van, és bármilyen furcsán hangzik, ez az előny független attól, hogy valaki a játszmát megnyeri-e vagy sem. Bár valódi nyertese soha nincs a játszmának, hiszen Gandhi szavait kölcsönözve „miféle győzelem az, amiben valaki legyőzetik?", de a győzelem illúziójáért azért sokan hajtanak. És hogy mi az előnye a játszmáknak még vesztesként is? A kiszámíthatóság. Egy-egy hosszútávú játszma egyfajta stabilitást jelent az ember életében. Nem kell félni a bizonytalan jövőtől. Ugyanaz a langyos húgy mossa másnap is a lábadat. Pontosan tudod, mit fog tenni a másik - már várod is, ha éppen elmaradni látszik. Hol a megszokott hiszti? Hol a veszekedés? Mikor köt már belém újra? Mikor jön megint a hülyeségével? Mikor hallom újra ugyanazokat a panaszokat? Holnap ugyanaz a konfliktus, majd ugyanaz a kibékülés, vagy ugyanaz a kiszámítható ideig tartó elhidegülés következik, mint amit már megszoktál. Ugyanazok az inzultusok érnek, ugyanazokat vághatod hozzá a másik ember fejéhez (jó esetben csak szavak, nem tárgyak formájában), és mindketten a megszokott módszerekkel vezethetitek le újra a feszültségeteket. Nem kell új módszert keresgélned. Nem kell megoldásért kutatnod. Nem kell szembenézned a változástól való félelmeddel, de az energiádat legalább leköti a helyzet (ha nem kötné le semmi, bele is döglenél). Nem kell félned a jövőtől. Pontosan tudod, hogy mire számíthatsz. Tudod, hogy mit lép majd a másik, vagy legalább azt, hogy milyen keretek között teszi. Kiszámítható az egész. Éppen ezért ragaszkodnak annyira az emberek a játszmákhoz. Gyakorlatilag egy igen csúnya megalkuvásról van itt szó. Félsz a jövőtől, mellette sokszor még szereted is a másik embert bizonyos szinten (akár nagyon is), ezért belemerülsz egy olyan játszmába, amiből egyetlen előnyöd származik: nem kell változtatnod, és amit eddig biztosnak véltél, azt ezután is biztosnak hiheted. Pedig biztonság nem létezik még ekkor sem, és hamarosan megérted, miért mondom ezt. Előtte azért megjegyzem, hogy nem tartom elvetemült embernek azt, aki játszmázik. Egyszerűen csak gyengének. Pillanatnyilag vagy tartósan gyengének. Bárki belecsúszhat egy-egy játszmába. Időnként én is megteszem, hiába figyelek már sokkal jobban, mint régen. Olyan is van, hogy átmenetileg belekényszerülök egy játszmába, és olyan is előfordul, hogy én magam generálok egyet. Máris benne vagyok a játszmában - egészen addig, amíg észre nem veszem, mi is történik valójában, és hogy ennek mi lesz az eredménye. Hová vezet ez? A játszmákkal két gond is van. Az egyik az, hogy nagyon könnyen beleragadsz. Pont az imént említett kiszámíthatóság és a félelmeid elől való menekülés az, ami benne tart. Vajon mit kezdenél az életeddel, ha nem lenne meg a jelenlegi (látszólagos) stabilitás? Mi kötné le az energiádat, hol élhetnéd ki a feszültségedet? Hiába szar az, ami most van, lehet, hogy enélkül még szarabb élet várna rád? Ha a kezedbe vennéd végre az életed irányítását, lehet, hogy kudarcot vallanál benne? Ez a gondolat félelmetes. Akkor inkább tűrsz. Inkább a megalkuvást választod. Inkább benne ragadsz a játszmában, és megelégszel egy olyan életminőséggel, aminél többet érdemelnél. Inkább racionalizálod a helyzetedet, és kifogások mögé bújva maradsz a langyos húgyban. A másik nagy gond a játszmákkal az, hogy veszíthetsz. Bármikor. Keveset is, sokat is, mindent is. És minél tovább játszmázol, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sokat veszítesz. Ha szerencséd van, akkor csak időt, ha nem, akkor az egész kapcsolatot, vagy akár egy emberéletet. Hiába hangzik merésznek a kijelentés, sokan menekülnek a halálba a játszmák elől. Nem feltétlenül gyilkosság vagy öngyilkosság formájában - sokkal gyakrabban egy betegség útján. Így válik a biztonság illúziója veszélyesebbé bármilyen más bizonytalanságnál. Mert ezt az illúziót bármikor megszakíthatja egy törés. Egy törés, ami talán csak átmeneti, sokszor azonban végleges. Addig minden a megszokott rendben zajlik: teljesen kiszámítható, hogy a játszmában ki mikor mit dob, vagy mennyit emel. Aztán egyszer eljön a törés: valaki kiszáll. Valaki elgyengül, összeomlik, vagy besokall és felborítja az egész pókerasztalt. Az, hogy ez a kapcsolat melyik szereplőjénél és mikor következik be, sokszor nem látszik előre. Van, aki gyengének látszik, ám rendkívül sokat bír, és olyan is van, aki nagyon erős, mégis gyenge pontját éri valami, és pillanatok alatt összeomlik. Az emberi idegrendszer tűrőképességét sok tényező befolyásolja: a múltbéli tapasztalatok, a tanult viselkedésminták, a genetikai adottságok, az aktuális élethelyzet, a pillanatnyi lelkiállapot - hogy csak a legfontosabbakat vegyük. Az tehát nehezen kiszámítható, hogy ki és mikor száll ki a játszmából elsőként, az viszont jó eséllyel látható előre, hogy hogyan. Ha ismered a másik ember személyiségét, nagyjából tudod azt is, hogy milyen módon tud kiszállni a játszmából, ha már nem bírja tovább. A módszer valakinél a bosszú és a kegyetlenség, valakinél a beletörődés és önmaga elnyomása, valakinél pedig az önpusztítás, ami először lelki betegséghez, aztán fizikaihoz vezet. Mindenki ott törik, ahol a gyenge pontja van. A töréspont kiszállást jelent a játszmából. Valaki úgy száll ki, hogy máshoz menekül, valaki úgy, hogy pusztít, valaki úgy, hogy meghal. Azonban kiszállhatsz úgy is, hogy magát a játszmát fejezed be tudatosan, akár a kapcsolat megőrzésével, akár annak békés megszakításával. Ez a tudatos kiszállás tűnik elsőre a legnehezebben járható útnak (ezért választják olyan kevesen), ám ez a legtisztább is, és így nem cipelsz tovább magaddal terheket. Figyelj és tanulj A jó hír az, hogy ha valaki játszmázik veled, akkor valamilyen szinten fontos vagy számára. Lehet, hogy tényleg szeret, és az is lehet, hogy érdek vezérli, de valamiért számítasz neki. Ha Te is játszmázol, akkor mindkét esetben jó helyzetben vagy, de ha nem akarsz részt venni a játszmában, akkor érdemes először felismerned, hogy a két eset közül melyikről van szó, aztán ennek megfelelően cselekedned. Ha csak kihasznál a másik ember, akkor egyszerű a helyzet. Az egyoldalú érdekkapcsolattal nem jut előbbre az életed - ez gondolom számodra is tiszta sor. Az ilyen kapcsolatok mehetnek is egyből a kukába. Amikor azonban a szeretet valamilyen formában jelen van a kapcsolatban, akkor érdemes energiát fektetni a játszma kapcsolathoz méltó befejezésébe. Az első lépés az, hogy figyeld meg a másik játékost (vagy játékosokat). A legtöbbször nagyon egyértelműen játszanak az emberek. Egyértelműen és kiszámíthatóan. Mindenki tesz egy újabb lapot, amivel a céljaihoz közelebb jutni remél, vagy a status quo-t fenntarthatja. Figyeld meg a viselkedésmintákat, az ismétlődő cselekedeteket és a hozzájuk kapcsolt ismert érzelmi töltetet. Figyeld az elejtett utalásokat, a már jól ismert érveket, a mindig ismétlődő eszközöket és módszereket. Figyelj, és meglátod a lapokat. Hamar megérted majd a mondatok és tettek mögött rejlő valódi célokat. Meglátod, hogy valójában mit is próbál elérni a másik ember a játszmázással, mi elől menekül, mihez tartja kevésnek önmagát, mi az, amin változtatni szeretne, csak képtelen. Figyelj és tanulj. Aztán figyeld meg önmagadat is. Ha a játszma kezdeményezője vagy, akkor Neked is mindig ugyanazok a módszereid és a viselkedésmintáid. Ha pedig csak belekényszerültél a játszmába, akkor a reakcióid lesznek jó eséllyel mindig ugyanazok. Figyelj önmagadra is, mert így is rengeteget tudsz tanulni. Amikor kiismerted a játszmát, elkezdhetsz változtatni a helyzeten. Elkezdhetsz reaktív helyett proaktív módon élni. Úgy, hogy nem mész bele önpusztító játszmákba, vagy ha mégis belekerültél egybe, akkor hamar kiszállsz belőle. Persze mindig felmerül a kérdés, hogy ahogy Te látod a játszmát, az a valóság-e. A Te valóságod mindenképpen ez. Te így érzed. Ezt látod. Ha ezt a másik emberrel meg tudjátok beszélni, és találtok közös megoldást (ami nemcsak az egyik, hanem mindkét fél számára jó), akkor van jövője a kapcsolatotoknak. Ha nem, akkor csak maga a játszma tartja össze azt - amíg a töréspont el nem érkezik. A tisztulás útján Én már nem tudok sokáig játszmákban maradni. Amint felismertem, és amint lehet, kiszállok a játékból. Velem már csak együttműködni vagy nyíltan szembemenni lehet. Aki akadályoz, azzal ütközünk, méghozzá keményen. Akinek fontos vagyok, az velem marad, akinek pedig nem, az nem lesz része az életemnek. Aki csak kihasznál, az sem. Ennyi. Sokkal egyszerűbb így minden. Az elején mindenki tiszta lappal indul - függetlenül attól, hogy mit hallottam róla másoktól. Ha csalódás ér, ha valaki összemocskolja a saját tiszta lapját, akkor megkeresem az okát, hogy miért tette ezt, aztán eldöntöm, hogy a lezárás vagy a megoldás útját választom-e. Az első egyedül is megy, a második pedig természetesen csak a másik ember együttműködésével lehetséges. Játszmák nélkül csak az elején tűnik nehezebbnek az életed; utána sokkal egyszerűbbé, tisztábbá és őszintébbé válik. Őszintébb leszel másokhoz, és legfőképpen őszintébb leszel önmagadhoz. Mert mindig az a kiindulópont, hogy hazudsz-e önmagadnak. És végül ide is érkezel majd meg, ezért sokkal jobb őszintén leélni egy életet, mint a legvégén szembenézni a saját hazugságaiddal. Minél később nézel a tükörbe, annál fájdalmasabb lesz a látvány, és annál többet veszítesz abból az egyszeri ajándékból, amit Életnek nevezünk. Nem túlélésnek. Nem a valóság kompenzációjának. Nem másoknak való megfelelésnek. Nem egy helyben toporgásnak. Életnek. Olyan életnek, amit a szíved szerint élsz, és amire minden egyes nap végén úgy gondolsz: ha most lenne vége, akkor is teljes lenne. Amint megérted a játszmák lényegét, kiszámíthatóvá és könnyen lezárhatóvá válnak azok. Elkezdhetsz végre élni.
Forrás: hasznaldfel.huÉlj Tudatosan Magazin

Czakó Éva - 2017 április 01.

április 01

Parcelsus azt tanította

A betegségeknek sokféle oka van, de ezek mind visszavezethetők egy fő okra: arra, hogy az ember nem él összhangban a természeti törvényekkel, hogy nem követi a Lelkét, és ezért eltér attól az úttól, amit a Lelke mutat számára.A betegség ennek a diszharmóniának a következménye.

bővebben

április 01

Életed legnagyobb hőse Te vagy!

Aki nyer0,vagy veszít, de nem adja fel!

bővebben

Kapcsolati játszmák csapdájában

Általános - Kapcsolati játszmák csapdájában - avagy a langyos húgyban ücsörgés pszichológiája Vannak dolgok, amikhez görcsösen ragaszkodunk. Szenvedéseink...

Parcelsus azt tanította

Életed legnagyobb hőse Te vagy!

Keresés

Témáim

Archivum

Friss bejegyzések

Parcelsus azt tanította

Életed legnagyobb hőse Te vagy!