Egy kis történet a boldogságról

Általános - Élj egyszerűen!Adj többet, várj kevesebbet!

történet:-)

Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. 70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát. Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája.

Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró.

-"Nagyon tetszik", s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját.

-"Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit. "

"Az nem baj", közli.

"A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól - az attól függ, ahogy én azt látni akarom.

"Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom."

"Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek."

"Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze."

"Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél."

Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára.

Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél:

Szabadulj meg a gyűlölettől!
Szabadulj meg az aggodalmaktól!
Élj egyszerűen!
Adjál többet!
Várj kevesebbet! történet:-)

Várj kevesebbet!
Czakó Éva - 2012 június 05.
 
június 05

Áremelés 2024. Januártól

EMELKEDIK az Alap, Haladó, Áttekintés kurzus ÁRA !
bővebben
június 05

Parcelsus azt tanította

A betegségeknek sokféle oka van, de ezek mind visszavezethetők egy fő okra: arra, hogy az ember nem él összhangban a természeti törvényekkel, hogy nem követi a Lelkét, és ezért eltér attól az úttól, amit a Lelke mutat számára.A betegség ennek a diszharmóniának a következménye.
bővebben
x
Kérdésed van?

Bármilyen kérdéssel fordulj hozzám bizalommal!
+36.20.480.5322

evasvt@gmail.com

Hívj most! Email küldése Messenger üzenet Skype hívás Zoom meeting