Ébredés

Valamikor arra tanítottak bennünket, hogy letagadjuk azt a képességünket, melynél fogva tudtuk mi történik bennünk és körülöttünk. Hosszú időn át úgy tettünk, mintha aludnánk, semmit sem észleltünk, semmit sem tapasztaltunk, és így megfeledkeztünk igazi létünkről. Manapság udvariatlanságnak számít megbántani bárkit, akkor is, ha az őszinteség lenne az egyetlen megoldása a helyzetnek. De nem, mi úgy teszünk, mintha nem vennénk semmit észre, hátat fordítunk olyan alkalmaknak, amikor embertársunkkal szeretetben és megértésben egyesülhetnénk...

Az ébredés azzal kezdődik, hogy észrevesszük, amit máskor nem. A tagadás folyamata olyan gyors, hogy eleinte nehéz megállítani. Mindössze egy villanásnyi érzés, amelyet máris követ az ihlet, amelyet bolondosnak ítélünk, és amelynek befogadására képtelen gyarló voltunk, s a bűntudatot kiváltó idegenkedés érzése kerít minket hatalmukba, amelyet szégyellünk, ezért magunk előtt is letagadjuk.

A tagadás szakadást idéz elő a tudatban, amennyiben tudat alá nyomod önmagad bizonyos el nem fogadott részeit.
Határozd el, hogy véget vetsz ennek a tagadásnak és hajlandó vagy szeretni énednek korábban elfogadhatatlannak tartott részeit.
Ha képes vagy elfogadni a válságot és a fájdalmat, mint alkalmat a változásra és a növekedésre, munkádat már meg is kezdted.

Értelmed azt sugallja: az ébredés abból ered, amit tudsz, holott igazi utad nem az értelmen át vezet.
Ha kétség, vagy idegenkedés fog el, tudatosítsd. Vizsgáld meg, miből fakad: igaz belátásból, vagy régi korlátaidból, amelyek azért mutatkoznak meg, hogy meginduljon átalakulásod...