Márti felismerései az alaptanfolyam alatt

Bár sok mindent el tudtam mondani Neked a tanfolyammal kapcsolatos érzéseimről, gondolataimról, mégis úgy döntöttem, hogy írásban is visszajelzek. Ha úgy ítéled meg, hogy érdemes, felteheted a weboldaladra referencia véleménynek, vagy megmutathatod olyanoknak, akiknek talán segít, amit most leírok. Elsősorban persze Neked szánom, őszinte hálával és Szeretettel.

Kezdem a végével. Már hazafelé is fojtogatott, de itthon, ahogy beléptem a lakásunkba, kitört belőlem a sírás. Sok oka volt. A tanfolyamon átélt élmények okozta eufória ellensúlyozása, a tanfolyamot megelőző félelmek feloldódása, a tisztítások során felszínre kerülő érzelmektől, gondolatoktól, programoktól való megszabadulás miatti megkönnyebbülés és sok egyéb ok, amit még most nem is tudok megfogalmazni. A legfontosabb viszont az, hogy a sírás után megkönnyebbülve álltam fel és éreztem, hogy az életem már nem ugyanaz lesz, mint amit eddig éltem.

A tanfolyam elején, a bemutatkozáskor azt mondtam, hogy egy olyan madárnak érzem magam, akinek kinyitották a kalitkáját, de mivel még sosem volt kint, nem mer kirepülni. Ez a tanfolyam kilökött a kalitkából. Nem mondom, hogy mindjárt az elején könnyű volt. A velem tanuló két lány sokkal nyitottabb, tapasztaltabb volt. A Te hozzáállásod, ahogy a lehető legtermészetesebb módon beszéltél olyan tényekről, amelyek számomra, jó értelemben ugyan, de döbbenetesek voltak, az elején egy kicsit bizony elbizonytalanított. Szerettem volna visszavonulni, elmondani, hogy ez nekem nehéz, hogy nekem ez nem fog menni, hogy én itt kilógok a sorból. Nem adtál rá alkalmat. Úgy dolgoztál, ahogy nekem is dolgoznom kell gyógypedagógusként. Ha elkezdem sajnálni a tanítványomat, hogy ez neki úgy sem fog sikerülni, ha „megértésből" hagyom, hogy feladja, akkor tényleg nem fog neki sikerülni. Te sem sajnáltál, a feladás lehetőségét még csak meg sem említetted, és nem volt más választásom, tettem a dolgom. És sikerült! Amikor kitisztítottad a blokkoló programomat és Felső Énem az ingán keresztül elkezdett jelezni nekem, az egy leírhatatlan élmény volt!

Negyvennyolc éves koromig azt hittem, hogy Isten egy kiszámíthatatlan, elérhetetlen valaki, akivel muszáj jóban lenni, mert különben eltaszít magától. Imádkozni kell, templomba menni kell, bűnbánatot tartani kell. Hinni kell, szeretni kell, ez a parancs. Ha kérem valamire, akkor talán megadja, talán nem. De ha nem adja meg, akkor is megkérdőjelezhetetlenül ő az ura az életemnek. Két éve tudom, hogy ez nem így van, de ez a tanfolyam kellett ahhoz, hogy megértsem, hogy ezzel szemben viszont mi az igazság. Hogy Isten és én egyek vagyunk. Hogy van egy Felső Énem, akivel beszélhetek. Nem valami mesterkélt, „áhítatos" módon, hanem csak úgy egyszerűen, mint egy jó baráttal. Meg lehet neki mondani, hogy kérlek, adjál határozottabb választ, mert nem értem, többször is vissza lehet kérdezni, ha elakadtunk, és még „spiri -rugit" is adhatunk neki. :-) Bizalommal, hittel, elfogadással.

Két évvel ezelőtt még azt hittem, hogy magamat szeretni bűn, hogy az a dolgom, hogy feláldozzam magam. Nem is volt saját életem, éltem a gyerekeim, a férjem életét, éltem a munkámnak. Lassan-lassan elkezdtem megismerni önmagam, de megszeretni még nem ment. Itt, a tanfolyamon ebben is előbbre jutottam. Életeket és Univerzumokat bejáró, tapasztalatokat gyűjtő, tanuló lelkem bizony sok negatív érzést, gondolatot, programot hordoz. Kárhoztassam magam? Szórjam a hamut a fejemre? Nem sok értelme lenne. Egyszerűen Felső Énem segítségével fel kell tárnom az elakadásokat és ki kell tisztítanom azokat. Sem magam, sem mások minősítésére nincs szükség.

Ennek megértésében döntő jelentőségű volt, hogy én, a tanítvány tisztíthattalak Téged, a tanáromat. Bár természetes a tiszteletem feléd, mégsem egy alá-fölé rendelt viszonyról van szó. Köszönöm, hogy ezt átélhettem, köszönöm a bizalmadat!

Sok-sok mást is tanultam. Van, amit még újra kell gondolnom, van, aminek a megértéséhez, elfogadásához még tisztítanom kell magam. Rengeteget kell még gyakorolnom, erősödnöm a hitben és a Szeretetben. Hogy ezt az utat fogom-e járni, az már az én döntésem. Egy biztos, az a bizonyos kalitka a harmadik nap végére szépen eltűnt. Szabadon állok a Fényben! Köszönöm, Éva, és kívánom, hogy még sok-sok embernek tudj segíteni!

Ahogy Tőled tanultam: Áldással, Fénnyel:

Márti